Fogalom és referencia

A „konyhafilozófusok” érvelésében gyakran ismétlődő jelenség az, hogy valami csak egy fogalom, egy leírás, egy absztrakció, egy elmélet. „Csak”, írják, mert ezzel szembe helyezik azt, hogy mi a valóság. Nos egy elmélet, és a „valóság” megkülönböztetése nagyon fontos. De a helyzet az, hogy pont ezeknek az embereknek az érvelése szenved ezen megkülönböztetés nem megtételétől.

Miről is van szó? A fogalmaink valóban „csupán” emberi konstrukciók. Az elméletek is „csak” eszközök valaminek a leírására. Mind a fogalom, mind az elmélet a fejünkben levő eszköz, ami azonosít valamit, általában „odakint a világban”. Mindkettő valami olyasmi, ami nem egyezik meg a referenciájával, hanem kötődik hozzá a referencia. Fontos megkülönböztetni a fogalmat a referenciájától, az elméletet a valóságtól. Hogy a fogalom az nem felel meg a valós referenciájának? Persze, hogy nem, de ez nem baj, mi azért használjuk, hogy jelölni tudjuk a valóság egy darabját vele.

Például az „alma” szó, az az almára referál. A szó és a gyümölcs nem egyezik meg. A szónak nem feladata, hogy megegyezzen a gyümölccsel, az a feladata, hogy referáljon rá. Az alma ott van „kint a valóságban”. Az almával sok mindent tudunk csinálni „fizikailag”. De az alma nem tud az „agyunkban lenni”. Ahhoz, hogy leírjuk a világot, az agyunkban van szükségünk egy fogalomra, ami referál az almára. Ha ez a fogalom megegyezne az almával, akkor nem volna alkalmas arra, amire használni akarjuk: hogy leírja az almát. A fogalom csak úgy felelhet meg a feladatának, ha fogalom, ami referál az almára. Nem értelmes az a kritika tehát, ami azt mondja, hogy a fogalom nem egyezik a valóságos tárggyal, tehát alkalmatlan. Pont ezért lehet csak alkalmas.

A kérdés, ami felvethető jogosan, hogy egy elmélet mennyire felel meg a „valóságnak”. Hogy pontosabbak legyünk, csak annyit tehetünk, hogy azt ellenőrizzük, hogy az elmélet mennyire felel meg a tapasztalatainknak. Jól írja le? Rosszul? Ellent mond a tapasztalat az elmélet következményeinek? Ilyeneket kérdezhetünk értelmesen. Ez a tudomány szokásos kérdésfeltevése, és a tudomány szokásos módszereivel kezelhető. Az ilyen tudományos vitáknak van értelme, ahol valaki egy másik tudós elméletét cáfoló megfigyelést vagy kísérletet ír le, esetleg egy a tapasztalatokat jobban leíró elméletet.

Arról beszélni, hogy az elmélet a valóságnak megfelel-e, már pongyola. Ha azt érti valaki alatta, amit az előbb írtam, akkor ott tudományos vita kezdődhet. De akkor ott konkrét megfigyelések, kísérletek, levezetések kellenek. Meg kell mutatni, hogy az elméletből hogyan következtethető valami, és az mely tapasztalattal mond ellent. Ez a konkrét kritika jogos. Ez esetben az illető elfogadja, hogy elméletet keresünk, és a tapasztalatnak megfelelő elmélet az, amit keresünk. Nem mondhatja, hogy az elmélet „csak” elmélet.

Ha valaki máshogy érti a valóságnak megfelelést, akkor azt jelenti, hogy azt gondolja, hogy az emberben lehet valami valóság-kép, ami nem elmélet alapú. Ezzel kellene az elméletet összehasonlítani, ennek kellene, hogy megfeleljen az elmélet. De valójában minden valóságról szóló konstrukció a fejünkben elméleti konstrukció. Nem lehet tehát csak elméleteket egymással hasonlítani, illetve tapasztalatokkal. Nincs más, amihez egy elmélet hasonlítható. A „valósághoz” nincs más hozzáférésünk”, mint a tapasztalatok, és az egyetlen dolog, amit tehetünk, azaz, hogy elméleteket alkotunk azok alapján.

Illetve egy dolgot tehetünk: nem alkotni elméletet róluk, nem megismerni a „valóságot”. De ez esetben ez egy döntés arról, hogy nem akarjuk megismerni a valóságot, legfeljebb csak élni benne, nem pedig egy érv. Ha érvelni kezdtünk, akkor már elmélkedünk, akkor van egy elméletünk, egy másik elmélettel szemben. Akkor már elfogadtuk azt a keretet, hogy elméleteket gyártunk a tapasztalatról, hogy az elméleteket hasonlítjuk össze, hogy a tapasztalatoknak való megfeleléssel hasonlítjuk össze őket.

Innentől pedig nincs más, mint a tudomány. Aki a megismerést választja, az, ha következetesen csinálja, a tudományt választja.