Berend T. Iván- Ránki György „A magyar gazdaság száz éve” című gazdaságtörténeti könyvének recenziója

Ránki és Berend könyve egy viszonylag nagy időszak átfogó gazdaságtörténeti leírását célozza meg e könyvben. Ez az időszak 1848-ban kezdődik és szinte egészen a könyv 1972-es megjelenési dátumáig tart. A bevezetésben - ahogy illik - egy rövid, egyáltalán nem teljességre törekedő leírását kapjuk a megelőző századok magyar gazdaságtörténetének és az 1848-as évszámhoz kötődő forradalom ide vonatkozó legfontosabb történéseiről és annak hatásairól részletesebben szól.

Az érintett korszak politikailag rendkívül sokszínű, ezért igen nehéz lehet egy tudományos igényű, politikailag el nem kötelezett gazdaságtörténetet írni. Mivel a mű a szocializmusban született, ezért eleve óvatosan kell közelíteni akár a korábbi korszakok leírásához, akár a szocialista gazdaság leírásához. Nem stílusom az, hogy ennél az óvatosságon túl, túlzott gyanakodással vagy előítélettel szemléljek egy ilyen művet. Ha nem így tennék, akkor magam is vétenék az objektív tárgyalásmód elve ellen.

A könyvet elolvasva egy valóban a legrészletesebb adatokat felsorakoztató elemzést kapunk. Ezen adatok pontosnak és hitelesnek tűnnek, legalábbis nekem a források hiányában nincs okom kétségbe vonni őket. Ilyen szempontból tehát a mű mindenképpen fontos forrásanyagot képez. Azt kell, hogy mondjam, hogy az adatokból levonható elméletibb következtetések nem mennek túl messzire. A szerzőknek valóban sikerül egy szinte teljesen politikamentes szemléletmódot megvalósítani.

Ez leginkább az legutolsó részben sérül, ahol a legközvetlenebb múlt történéseiről van szó. Itt az ember azt látja, hogy a részletes adatok helyett az elképzelések kerülnek megfogalmazásra, azaz a politikának a jövőre vonatkozó tervei, vagy netán csupán ennek propaganda változata.

Érzékelhető még egy bizonyos konklúzió túlzott hangsúlyozása a Horty-korszak leírásában is. Itt ténybeli tévedést én legalábbis nem tudtam felderíteni, de az érzékelhető, hogy a szerzők eleve azt tűzték ki célul, hogy bebizonyítsák, ebben a korszakban a gazdaságunk alig fejlődött. Sem termelési mennyiségekben, sem szerkezetben sem pedig modernizálásban nem kielégítő a fejlődés, sőt, a lassú fejlődés relatív lemaradás a többi országhoz képest. Ezeket az állításokat elég jól alátámasztják adatokkal, de az adatok körítése túlságosan is sulykoló jellegű, ami gyanúra ad okot.

A szerzők irodalomjegyzékükben leginkább saját munkáikra tudnak hivatkozni. Ennek oka, hogy egy kialakuló történelmi résztudományról van szó, amelynek a szerzők szinte első művelőik. De azért ezt a jegyzéket nem csak az ő műveik uralják, egyéb források is meg vannak adva.

Bár a mű gazdaságtörténeti munka, és kifejezetten nem is törekszik politikatörténeti vagy társadalomtörténeti vonatkozásban teljes lenni, a szükséges kitekintést és kapcsolódási pontokat tartalmazza. Hangsúlyos elem a gazdaság társadalmi következményeinek bemutatása, ha a tartalomjegyzéket tekintjük, erre példa az ilyen fejezetcímek: „A gazdasági átalakulás társadalmi hatásai; a munkásosztály kialakulása és osztállyá szerveződése”, „Változások a társadalom összetételében és a munkásosztály helyzetében”. A másik oldalon pedig a társadalmi okok is felsorakoznak: „A tőkés átalakulás alapjai: demográfiai változások, hitelrendszer és infrastruktúra kiépülése”, „A munkaerő-állomány; a növekedés demográfiai és oktatási elemei”.

Minden ideológiai elkötelezettség nélkül elmondhatjuk, hogy a gazdaság és társadalom eme összefüggései, a hatások és a problémák valósak. Az erre a témára való érzékenység a szocializmusban érthető, és mindenképpen értékes megállapítások. Számomra a legérdekesebb témák a könyvben a következőek voltak.

A bemutatott korszak durván három nagy részre osztható, ez az első világháború előtti monarchikus időszak, a két világháború közötti Horthy-korszak, és végül a szocializmus. Nagyon leegyszerűsítve a könyv szerint az első korszak egy rendkívül sikeres gazdasági fejlődést foglal magában, a második korszak egy stagnálást, vagy legalábbis nem kielégítő fejlődést, a harmadik korszak pedig egy nagy, de a szerző által is elismerten ellentmondásos fejlődést ölel fel.

Eleve érdekes kérdés az, hogy a középső korszak miért volt annyira sikertelen a másik kettőhöz viszonyítva. Mivel itt a többi országhoz és kelet-Európához képest is lassú fejlődésről van szó, ezért a korszak általános nehézségei, a háborús veszteségek, a világválság nem magyarázza ezt kielégítően.

A trianoni veszteség és az ebből fakadó súlyos problémák már megmagyarázzák, hogy miért indult az önálló Magyarország nehezebb helyzetből, de ezek a problémák megoldhatóak lettek volna tíz év alatt. Az aránytalanságokból egyébként helyenként hasznok is rejlettek. Mindezek után megalapozottnak tűnik, hogy az ok a konzervativizmus, a fejletlen állapotok konzerválása, amelyet a szerzők megneveznek, bár egy kicsit túlerőltetnek.

Ezt alátámasztja az, hogy a szocializmus alatt, hasonlóan nehéz háborús veszteségek, adósságok után fellendülés történt, amely hihetetlenül prosperáló volt, bár ugyanakkor sajnos aránytalan is, míg végül ezen aránytalanságok fel nem ismerése, és makacs figyelembe nem vétele, a nem kielégítően gyors kezelése összeomlasztotta ezt a fejlődést.

A fejlődés mindenesetre a tulajdonviszonyok, a termelési mód, a pénzgazdaság radikális átformálásának köszönhető. Ugyanígy radikális változtatásoknak, un. ipari forradalomnak köszönhető a dualizmus kori fellendülés is.

A legtanulságosabb a különböző korok közötti párhuzamokban van. Például mind a monarchiában, mind pedig a szocializmusban a fejlődés egyik oka egy zárt piac megléte, ahol korlátos versengés volt, és biztosítva volt a fejlődéshez szükséges védettség. A Horthy-korszakban a magyar gazdaság azért is stagnált, mert a világpiac versenyében nem állta meg a helyét. A monarchiában védővámok, a szocializmusban pedig a közös piac adott egy bizonyos védettséget. Az már más kérdés, hogy a túlzott és sokáig tartó védettség megint a fejlődés megakadályozója, mert ekkor már elkényelmesedik a gazdaság.

Érdekes párhuzam van még a Horthy-korszak és a 70-es évek között is (igaz ez utóbbi már nem igazán témája a könyvnek). Mindkét korszakban válság miatt külföldi kölcsönöket vett fel az ország. Mindkét korszakban ez a kölcsön nem igazán jól lett felhasználva. Elfolyt a kölcsönök kamatának törlesztésére, bürokráciára, az államgépezet építésében és nem megtérülő luxuskiadásokban. Ez mindkét korszakban jellemző volt, tehát nem rendszerfüggő.

A magyar gazdaság történetében tehát ismétlődő mintázatok vannak, amelyek úgy tűnik, vissza-visszatérnek. Egy állandó probléma például a tőkehiány, amelyet minden korszakban meg kellett oldani. A monarchia korában ez külföldi tőke beáramlásával oldódik meg, de ennek megvannak a maga hátrányai. Erről a vasútfejlesztés kapcsán számolnak be a szerzők. Ezt olvasva óhatatlanul a rendszerváltás utáni korszakra gondoltam, ahol a privatizáció kapcsán szintén a külföldi tőke jelenik meg országunkban. A dualizmus korabeli visszaélések figyelmeztetnek minket arra, hogy a külföldi tőke behatásának milyen árnyoldalai lehetnek.

A gazdasági fejlődés csak egy oldala a társadalom fejlődésének, és a könyv tanulsága szerint a gazdasági fejlődés nem feltétlenül jár szociális fejlődéssel is. A szerzők mindegyik korban tárgyalják a gazdasági hatások társadalmi hatásait. A társadalom szociális helyzete, különösen a legalsóbb rétegeké a korszak folyamán csak igen lassan fejlődik. A monarchia korabeli gazdasági fellendülés még koránt sem jelent jelentős fejlődést e kérdésben. A Horthy-korszak stagnálásában a szociális tényezők is alig fejlődnek. Lényegében a szocializmus korában teljesednek ki azoknak az alapvető igényeknek a megvalósulása, amelyeket ma már természetesnek veszünk. Ilyen az oktatás, a munka-, lakhatási, élelmezési, kulturális körülmények. Ezeken a területen a korábbi időszakok fontos kezdő lépéseket tettek, hiszen egyetemek alakultak, népiskolai rendszert vezettek be, elkezdték felszámolni az analfabetizmust, stb. A munkakörülmények viszont már inkább a szakszervezeti és szocialista mozgalmak nyomására fejlődik valamelyest.

Véleményem szerint ez egy fontos tanulság: lényegében egy konzervatív politika sokszor jelentős gazdasági fejlődést érhet el, de társadalmi fejlődésben ugyanakkor alig történik előrelépés. Ugyanakkor a társadalmi változások nélkül végül a gazdasági fejlődés is megakad. A földosztás, a nemesi előjogok, a tulajdonviszonyok átrendezése nélkül nem volt lehetséges a gazdasági továbblépés sem.

Gazdaságunk és társadalmunk száz éves története egy olyan könyv, amelyet a mai politikusoknak előszeretettel kellene forgatniuk. Ebben a történetben olyan tanulságok, olyanismétlődő minták, problémák vannak, amelyek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy ne ismételgessük újra és újra ugyanazokat a hibákat. Sajnos a magyar történelem egyes kivételes esetektől eltekintve állandó és behozhatatlan fáziskésésben van. Ennek legfőbb oka az, hogy nem akarunk tanulni a múltból és mindig újra és újra kipróbáljuk a rossz megoldásokat. Csak a saját kárunkon tanulunk.

A történet egyik nagy tanulsága számomra, hogy a különböző rendszerekben ezek a minták ugyanúgy megvannak, és egyáltalán nincsenek olyan távol egymástól. Nem helyes tehát szélsőségekben gondolkodni. Az olyan képek, amely szerint a kommunizmus átkos negyven év és a Horthy-korszak, vagy a dualizmus kora az aranykor, meglehetősen naivak. Mindegyik kornak megvoltak a maguk jellemzői, amelyek között jó és rossz megoldások is szerepeltek. Mindegyik kornak voltak sajátságai, melyek speciálisak, és amelyek oka speciális politikai helyzet, elsősorban nagyhatalmi meghatározottság.

Nekünk ezen különbségek mellett a hasonlóságokat, a mintákat kell észrevenni, meglátni mindegyik megoldásban a jót, és a rosszat is. Természetesen a jót át kell venni, a rosszat el kell vetni, és mindegyik rendszerben van ilyen jó és rossz is.

Sajnos ez nem nagyon működik a magyar politikában, inkább istenítünk és átkozunk egy-egy rendszert, feketén-fehéren kategorizálva az egészet. Így sajnos sok jó dolgot elvetünk és sok hibás dolgot befogadunk kritika nélkül.

A magyar politika az összes rendszerváltásban valahogy hajlamos az átmenetben a két rendszer rossz tulajdonságait egyesíteni, és a jót elvetni ideológiai okokból. Ezen lehetne változtatni, ha körültekintőbb, bölcsebb szemlélettel gondolkodnánk. Ehhez sokat segít a történelemismerete és vizsgálata.